2019. július 7., vasárnap

R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona


R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona





 Fülszöveg:
Barcelona ​és a szerelem íze… 

Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. 

Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. 

Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja. 
Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. 
Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát. 
Egyedül.

Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. 

Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. 

Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra… 

Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

Üde, friss, nyári, szerelmes, fokhagymás




Értékelés:

Tyű az anyját, de rég olvastam ennyit egy huzamban... Még most is jojózik a szemem. 
Csak őszintén, mint Caro, igaz? 

Az elején sajnos nem úgy haladtam, ahogy terveztem, de a 200. oldaltól, hiába az egyéb tennivalók, képtelen voltam megválni a könyvtől. A lányom meg is jegyezte: Már megint lapoztál? 
És igen. Megint és megint és megint... Mindaddig, amíg el nem fogytak az oldalak, amíg az utolsó sor, legutolsó betűjéig nem értem. 

De most térjünk át magára a történetre. Kifejezetten kíváncsian vettem a kezembe ezt a könyvet, mert meg akartam ismerni Angelika ezen oldalát is. És azt kell mondanom, hogy nem csalódtam. A maga valóságával, a maga meseszerű beütésével, tökéletes nyári olvasmánnyá vált. 



A sztori a hétköznapisága ellenére vagy épp emiatt, tele volt megfontolandó, átgondolandó tanáccsal, útmutatással. Az apró csavarok, amiket a randik estéi tartogattak, igencsak figyelemfelkeltőek és tanulságosak voltak. Rámutattak az emberi gyarlóságra, az emberek sokszínűségére, arra, mibe keverhetjük magunkat, ha nem vagyunk elég körültekintőek.
És mégis ezek ellenére mi az, amit ez a történet megtanít nekünk? 
Hogy legyél bátor, vakmerő! Merj kilépni a komfortzónádból! Vegyél egy nagy levegőt és tedd meg azt a lépést, amit eddig féltve őrizgettél a szíved mélyén. Ki tudja? Talán életed nagy lehetőségét veszíted el azzal, ha nemet mondasz. Hiszen a nemek, csak zárt ajtókhoz vezetnek. A zárt ajtók, pedig sehová sem. 



Mindig is vonzott Spanyolország, a nyelv, a napsütés, minden... De sosem néztem utána úgy isten igazából. És mire jöttem rá? Ha egyszer eljutok oda, vinnem kell magammal fokhagyma mentes ételt, különben éhen veszek a gyönyörű tenger forró homokos partján. 
Mindazonáltal, ha valaki azt mondaná menjünk, már indulnék is. Szívesen megismerném azt az életérzést, amit a lapok árasztottak. 




És a szerelmi szál? Én bárhová elrepülök, ha ott egy Thomas Adams vár... 
Ó, Angelika... Mariani után azt hittem már nem vagyok meghódítható, de Tomnak azt hiszem, sikerült... Nem is akárhogyan. 



Összességében egy érzelmekkel és ízekkel teli regényt kaptunk. 
Volt ki ért epekednünk, volt ki miatt bosszankodnunk és én kifejezetten élveztem a Caroline életében felmerülő, mindenkivel megeső, hétköznapi problémákat és azok konstatálását. 

Szeretnél te is Caroline-nal együtt Barcelonába utazni? Rendeld meg a könyvet és légy része a nyár kalandjának! 


Köszönöm a lehetőséget az írónőnek és az Álomgyár kiadónak! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 Ella Steel MEGLEPETÉS!  . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Na, jó nem húzom tovább az ...