R. Kelényi Angelika: Az ártatlan III. - A párizsi nő

R. Kelényi Angelika: Az ártatlan III. - A párizsi nő

Fülszöveg:

Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonyál…

1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik.
Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba.
Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek.
Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait.
Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 410

Felkavaró, szenvedélyes, szívszorító, Marianisztikus! 

" (...) soha többé nem árthat nekünk senki. S ha valaki mégis megpróbálná, ott lesz Lorenzo Mariani..."

Értékelés:

Komolyan az írónőt összekötöm Carrie Cooper írónővel... Miért kell ilyen jó pasikat teremteniük, hogy utána még csak meg se mutassák nekünk az ágyban nyújtott teljesítményüket? Áh! – írtam le hirtelen felindulásból a gondolataimat a 30. oldal után... 

Ám minden rossz érzésemet elfújta az az érzelmi vihar, amit az írónő gerjesztett ezzel a történettel. 

Ahogy az várható volt, hiába minden, Flórát és Marianit most sem kerülték el a veszélyes helyzetek és titokzatos halál esetek. 

A történet ott folytatódik, ahol a második rész véget ér. Hőseinknek menekülniük kell, de végre alkalmuk nyílik, hogy utat engedhessenek testi vágyaiknak, egymás iránt érzett vonzalmuknak. 

" – Ha lenne még egy szemernyi erőm, bevallom, inkább az ingedet is levenném rólad... "

De hiába a csodálatos együtt töltött hetek, elég egy apró ballépés, mely először parányi éket ver, majd egyre csak növekedve hatalmas szakadékot hoz létre Flóra és Mariani között. 

Fájdalmas néma feszültség, titokzatos kimaradások, női parfüm és alkoholszag, egy ismeretlen férfi, aki szemet vet Flórára, egyre növekvő kétségbeesés, lemondás, gyötrelmes mindennapok... És egy rejtély, egy összeesküvés, melyből talán nincs menekvés...  

A gyógyítással kapcsolatos részeket külön imádtam. Annyira precízen ki van dolgozva, hogy az valami elképesztő. 

Féltés... Gyötrelmes, kínzó események... Felszínre törő érzelmek... De mindez nem túl későn?

Lavinaként hömpölygő és egyre növekvő titkok, érzelmek, ármány, rejtélyek, hazugságok. 

Egy történet, két főhős, három könyv, összekuszálódó szálak, szívszorító, tragikus események... Egy trilógia, ami rabjává tesz és nem ereszt, még azután sem fogsz szabadulni, ha a végére értél. Beszippant, nincs menekvés, a betűk, a sorok, a mondatok magukhoz láncolnak. 

Órákig mesélhetnék, áradozhatnék, de a szavak kevesek, hogy elmondhassam mit éreztem olvasás közben. Ezt nem lehet elmondani, ezt át kell élni. Imádom! Csak ajánlani tudom! 

" Újra a régi Marianit láttam. A pimasz, öntelt, határozott Marianit (...) " – A férfi, aki elrabolja a szívünket és többé nem is ereszti, hiszen nem más ő, mint a történelmi regények legimádnivalóbb seggfeje! 

Kedvenc idézetek: 

"Miközben azt hittem elveszítelek, rájöttem, képtelen lennék nélküled élni. Tudod, hogy nem tartom sokra a szerelmet, azt gondolom, illúzió csupán, de az, amit én érzek, egyáltalán nem illúzió."

"– Fabricius Flóra kisasszony… azaz most már signora Mariani! Ön szántszándékkal ingerel! Szerencséje, hogy semmire nincs időnk, különben nyomban érvényt szereznék a frigyünknek! – morogta a fülembe, én pedig beleborzongtam, ahogy forró lehelete a nyakamhoz ért. 
– Ön folyton ígérget, uram! – suttogtam, aztán megfordultam, s mintha mi sem történt volna, nekiláttam bepakolni a maradék holmimat a ládámba."

"Mondhattam volna nemet, de mond-e egy lány nemet a szerelemre? Mond-e egy lány nemet annak a férfinak, aki a világot jelenti számára?"

"Csak a testünk létezett: két egymásnak teremtett, tökéletes harmóniában, egymás boldogságáért lüktető test…."

"– Tudtam, hogy okos leányt vettem nőül, noha kissé telhetetlent…"

"A hátamat a fülke falához döntötte, és úgy csókolta végig a testemet, hogy megborzongtam az izgatott várakozástól. A bőröm minden érintésére egyre érzékenyebb lett, mintha ezer apró villámcsapás érne, mintha lángocskák lobbannának fel az ujjai nyomán."

"– (…) Van nő ezen a földön, aki nem beléd szerelmes? – húztam el a számat. 

– Bizonyára van… hisz nem találkozhattam minddel, ahhoz még fiatal vagyok… – bólogatott fölényesen azzal az önelégült képpel, amit már olyan jól ismertem." 

" (…) mert a szívemnek legalább a felét birtokolja – s fél szívvel ki tud élni?"

" – Szeretlek, magamnak sem akartam bevallani, de annyira szeretlek, mint még soha senkit. Jobban szeretlek önmagamnál. Nélküled semmi értelme semminek. Vissza kell térned hozzám! Téged nem veszíthetlek el. Erős vagy és szívós. Keményen tudsz küzdeni, hát küzdj most is! Harcolj, ártatlan virágom, harcolj!"