Carrie Cooper: Kétségekbe zárva

Carrie Cooper: Kétségekbe zárva

Fülszöveg:

Lili Green élete már nem is lehetne tökéletesebb: imádja a munkáját, igaz barátok veszik körül, és boldogságban él együtt szerelmével.

Ám minden megváltozik, amikor Lili párja segélykérő üzenetet kap volt ügynök kollégájától, és azonnal a baljóslatú hívás nyomába ered. Amikor a szeretett férfi is eltűnik, Lili kétségbeesésében a saját kezébe veszi a nyomozást, és a rendelkezésére álló kevés információt követve Franciaországba utazik.

Ahogy Lili egyre mélyebbre ás az ügyben, olyan kérdésekkel és kétségekkel találja szembe magát, amelyek egy csapásra kettétörhetik korábbi tökéletes boldogságát.

Vajon a bennünk dübörgő félelmek és kételyek a valóság kongó vészharangjai, vagy a saját bizonytalanságunk hangjai csupán?

A szemtanú és az Ügynök tűsarkúban című könyveiért Aranykönyv-díjra jelölt Carrie Cooper ezúttal egy romantikus, érzelmes, szenvedélyes utazásra hívja az olvasót a női lélek átláthatatlan világába.

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 442

Szívszorító, lélekölő, megsemmisítő, de akkor is IMÁDOM!

"Olyan volt, mintha Nikosz egy apró gyufát lobbantott volna fel a vaksötétben."

Értékelés:

Hogy mit érzek most? 

Azt, hogy... Úristen! 

A szerelem öl, butít és nyomorba dönt...
Mégis, hogy képes egy történet ilyen fokú testi és lelki reakciót kiváltani belőlem? 
Megmondom én! 
Ku... Baromi jól van megírva! 
Úgy sóvárogtam Nikosz kedves oldala után, hogy azt hittem lelki beteggé válok mire a végre érek, főleg, hogy tudtam semmi sem lesz megoldva, hiszen feltételeztem a függővéget. (Erre később visszatérünk) 

Éheztem a közelségét, vártam, azt az apró reakciót,  egy érintést... Valamit... Hogyne vártam volna, mikor függője vagyok ennek a férfinak? 

Hogy mit tettem volna Lili helyében? Ugyanezt, sőt! Még aznap útnak indultam volna. Ezen nem is kellett gondolkodnom. 
"Mennyire bízhatsz benne? És magadban?" – Olvashatjuk a borítón a kérdést. Ezt már megjelenés előtt is megválaszoltam. Bízok benne. Bízni akarok benne. Az érzéseiben bízom, de a tettei... Na, az más kérdés. Amikor ügynök, akkor ügynök. Az egyik legjobb és azt bizony tudjuk mivel jár... 

Hogy elviseltem-e volna a közönyét, a hidegségét, a földbetiprását? Valószínűleg... Nem. Nem csak valószínűleg, hanem ezer százalék, hogy ugyanazt éreztem volna, mint Lili. Nem is "volna", hanem konkrétan még a testi reakcióim is megvoltak. 
És még a hallottak és látottak ellenére is, remegő kocsonyává váltam, amikor Nikosz felbukkant, amikor megérintette Lilit, amikor hozzászólt. 
Szó szerint magamon éreztem a tekintetét, a gyomrom összeugrott az érintésétől. 
Vajon normális ez?   

És esküszöm azt a szót hamarabb hallottam, mint Lili... 

És most, hogy tudjátok lelki beteg lettem, amíg olvastam ejtsünk pár szót a cselekményről... 
Illetve egyetlen momentumról, mert a férfiak képesek mindent a nők nyakába varrni, holott egyetlen egy szóval megelőzhetnének minden bajt. 

Spoiler! 

" Egyszerű, problémamentes, kezdőknek való ügy volt, és minden gond nélkül, maximum két nap múlva be is fejezhette volna... ha nem bukkan fel Lili..." 

Aha... 

Lili nem bukkant volna fel, ha valahogy értesíti, hogy él,  és nincs életveszélyben. Ha nem hagyja kétségek között vergődni majdnem két hétig... 
Mondjuk... Esetleg... Talán... felhívhatta volna egy biztonságos vonalon, rejtjeleket küldhetett volna, vaaagy esetleg galambpostát... 

Akkor térjünk vissza a végére. Én teljesen megnyugodtam. Olyan véget kaptam, amivel viszonylag könnyen elviselem az előttem álló várakozást. 
Most mit csináljak? 
Ezt jelenti nálam a Nikosz hatás... 

Végül, de nem utolsó sorban...
Johnt még mindig imádom. Zacet is. Markot nem. 

Kedvenc idézetek:

"Igazából egészen másra vágyott: az esze válaszokra, a szíve viszontérzésekre, a teste meg valami teljesen más görögre, mint a salátára."

"– Belül még mindig darabokban vagyok, de az emberi elme csodásan lett megalkotva: egyszerűen elzárta valahova hátra az érzéseim nagy részét, hogy ne omoljak végleg össze"

"– Jelenleg nem az eszeddel, hanem a testeddel szeretnék beszélgetni, mert az legalább mindig hallgat rám."

"– Úgy nézek ki, mint akinek púder és körömlakk van az agya helyén?! Nem tudom, emlékszel-e, de a legutóbbi ügynél is jó pár napot eltöltöttünk egymás mellett Nikosszal anélkül, hogy kis plüss szívecskékkel vagy nagy cuppanós csókokkal dobáltam volna."

"Hogy hol volt eközben a női megérzésem? Jó kérdés. Ha harsogva üvöltött is a fülembe, az érzékeim ólmot öntöttek a hallójárataimba, hogy még véletlenül se figyeljek rá. De még most sem tudom, hová tegyem a vele kapcsolatos élményeimet és megérzéseimet."

"

Olyan volt, mintha Nikosz egy apró gyufát lobbantott volna fel a vaksötétben. A fény kiutat mutatott a sűrű feketeségből, de túl rövid villanás volt ahhoz, hogy meglássa, mibe és hová is csöppent. És ha még egy ideig tudja is követni a gyufa lángja által mutatott irányt, félő volt, hogy ha ismét túl sokáig marad jel nélkül, megint el fog tévedni a homályban, és egyre inkább káprázatnak fog tűnni az egész."